BEMUTATKOZÁS

A 2004-ben alapított Eurotrans Alapítvány létrejöttének egyik kiemelt célja a régiók közötti, hazai és nemzetközi, határokon átívelő, valamint az eurórégiók keretein belül folytatott együttműködés ösztönzése, és a fejlődő régiók részvétele az Európai struktúrákban és szervezetekben, közös projektek megvalósítása érdekében.

Ebbe illeszkedik jelen tevékenysége, az egyszerűsített honosításhoz kapcsolódó kérelmek hatékony és zökkenőmentes benyújtásának elősegítése, valamint az eljárás ügyfélbarát lefolytatásának előmozdítása. Ennek érdekében az Alapítvány teljes mértékben ingyenesen nyújt támogatást az iratcsomó összeállításában, a fényképtől a fordítások elkészítéséig.

Az erdélyi magyarság könnyebb honosulása érdekében az Alapítvány területi irodáinak munkatársai heti két alkalommal kiszállnak vidékre, úgymond „házhoz mennek”, hogy az egyszerűsített honosítási eljárásban azok is részesüljenek, akiknek nem volt lehetőségük ezt eddig megtenni. A területi irodák munkatársai meghatározott program szerint, előre meghirdetett helyszíneken végzik segítő munkájukat, amelyekről előzetesen értesítik az adott település lakosságát.

Az Alapítvány munkatársai tájékoztatást adnak az egyszerűsített honosítási eljárás lényegéről, az ügyintézés általános menetéről, a kérelmek tartalmi és formai elemeiről, valamint a csatolandó mellékletekről, ugyanakkor segítséget nyújtanak a kérelem és az előírt mellékletek tartalmi és formai elemeinek összeállításában, a kérelmek kitöltésében.

FELÉPÍTÉS:

Elnökség:
Nagy Zoltán-Levente elnök
Lészai Orsolya igazgató

Kuratórium:
Nagy Zoltán-Levente kuratóriumi elnök
Lakatos András
Seres Dénes